Szarul vagyok még mindig, bár már azért kicsit jobban vagyok mint múlt hét közepén. Pfff egyszerűen nem tudom mit csináljak, mert semmi nem okoz örömöt. SEMMI. És kb úgy létezem hogy vannak pillanatok amik elviselhetőek, amiben élni lehet még talán és győzködöm magam hogy igen azért van miért élni....és utána előtörnek a semmiből olyan gondolatok amitől kiábrándulok mindenből és értelmét nem látom annak, h miért kéne élnem. És ez nem olyan tinédzser féle " jaaj a pasim hülye, a tanárok hülyék, engem mindenki utál, depis vagyok -> nincs miért élnem" című kiakadás. Ez full komoly, és iszonyat szar, én még ilyet nem éreztem ezelőtt. Mindig elcsodálkodtam h valaki hogy képes ilyet mondani hogy neki nincs miért élnie, amikor annyi minden szép és jó van. És most én is itt tartok néha és rettenetesen kiábrándító az, hogy én ide jutottam. Ott még azért nem tartok h magamnak essek egy késsel meg egyéb hülyeségek. Remélem nem is jutok odáig soha, és sikerül ezt a zuhanást megakadályozni valahogy.
Hmm emléxem, régebben sokat nézegettem a tenyeremet poénból, hogy abból mit lehet megjósolni. Akkoriban néztem legtöbbet amikor nemvoltam jó passzban, 2006-2007 környékén a tudjuk mi miatt... és próbáltam behatárolni az életvonalon hol tarthattam akkor. És nem tűnt olyan kisze-kuszának a vonalka, de ami utána jött az viszont nagyon. És megállapítottam magamban hogy ez nem lehet, hát ha most (akkor) ennyit szenvedek ennél nem lehet rosszabb. De úgytűnik mégis.....
