mote

Valahogy rámtört megint a félelem...Félek h elveszítem őt, félek h egyre kevésbé vagyok neki fontos. Bár tudom hogy ennek így kell lennie és én is így érzem ezt h távolodunk és nekem ez így jó valahol, de másrészről nagyon szomorú.Nem érzem azt nála hogy annyira szükségem lenne rá, és fáj is ahogy ezt így leírom...Megtaláltam a módját h hogyan boldogan tudok élni, és annak is érzem magam, sokkal jobb h nem sodródok ki folyton Ő általa.De valahogy nem hagy nyugodni az egész és mardos legbelül. És most tudom h kicsit eldramatizálom a dolgot, most  ilyen napom van...Tudom hogy ezt simán lehet így folytatni és nem kell h vége legyen semminek, vannak neki lány barátai akikkel ugyanúgy összefut bulizni vagy beszélgetni.Megleszünk biztosan...csak félek előre a csütörtöki találkozótól hogy bebizonyosodik az amit itt leírtam.Nem tudom melyik lenne jobb, ha bebizonyosodna, vagy ha látnék még egy kis szikrát amitől érzem h fontosak vagyunk egymásnak...mert ha az első, akkor azért leszek szomorú, ha a másik akkor egy pillanatnyi boldogság után megint szedegethetem össze életem kis puzzle darabkáit. És ahhoz h a kép teljesen kijöjjön ahhoz idő kell...megint...