Úgy volt h ma megyek táncolni...de mire odaáig jtutottam volna hogy akkor go haza melóból és akkor kezdjünk neki a pakolásnak..addigra már teljesen elment a kedvem az egésztől. Amúgy szokásom mindig a húdejó dolgok előtt közvetlenül leamortizálódni...de az nem jellemző hogy ha ilyenkor csakazért is elmegyek akkor jól érzem magam. Hát ez van...nincs semmi kedvem most idegen csoportba illeszkedéshez és velük diskuráláshoz és elhitetni a tánctanárral h én pedig jó lennék abba a középhaladóba mert már jártam anno táncolni...
Inkább olyan éjszaka sétálgatós szép szomorú megfogó zenét hallgatós B-n elmélkedős kedvem van... És ilyenkor elképzelem h mennyire jó lenne ha lenne kis lakásom és nem kéne hallgatni a kölykök nyavajgását hanem ott lennék szépen kussban, vagy hallgatnék egy kis aláfestőzenét és olvasnék vagy gépeznék vagy azon töprengenék h mit is főzzek aznap magamnak, és egy szép kis fotelben elfeküdnék , gyertyákat gyújtanék és körebnéznék a tökjó modernül, meg mégis barátságosan otthonosan berendezett kis lakásomban. Eddig szemeztem nagyon egy olyan lakással ahol dolgozom...de rájöttem h az nekem kicsi. Igaz h tökjól elvagyok ott amikor egyeüdl dolgozom, de mégis annyira kicsi. B-nek sincs mondjuk sokkal nagyobb lakása..de valahogy mégis jobban van elrendezve és téglából van. és nincsenek a falai másik oldalán lakók.
Amúgy vicces..csak úgy rákattintottam egy blogozó irományára és a leírtak alapján sok hasonlóság volt az ő életében meg az enyémben...vicces volt h ő is egy b miatt aggódik és egy hasonló kezdőbetűjű emberrel is tervezget mint amilyen kezdőbetű van az én párom nevének az elején, valamint ő is moriba jár és nagyon egyezik a gondolkodásunk. Ő is rengeteget agyal mindenen...mindig olyan jókat nevetek ezeken a véletleneken...
Furcsa az is hogy amíg szombaton B-vel táncolgattam (miután rájött az ölelgethetnékes táncika...) folyamatosan próbáltam elkerülni azt hogy valamiféle szemkontaktus kialakuljon köztünk, vagy h lássam a szemébe hogy most mit gondol stb.. nem volt az a magávalragadó pillanat..most meg úgy vagyok vele h inkább néztem volna meg a szemét és az arcát... olyan kis édi...jobban át kellett volna adnom magam a pillanatoknak... akkor több emlék maradt volna meg az egészről.No mindegy majd egyszer.. legközelebb :)
