na megint panaszkodás lesz...
Nem vagyok toppon mostanában. Nagyon nem. Hétvégén csak úgy véletlenül kezembe került egy újság, amiben megvizsgáltam a horoszkópomat is.És csodák csodájára valahogy egyezik a mostani körülményekkel.Igazából annyit írtak hogy egy régebben lezáratlanul maradt ügyem ismét felszínre kerül és emiatt eléggé kizökkenek a mindennapokból és idegeskedek egész májusban és majd csak junius végére csillapodok le. Hogy mi ez az ügy? Mi más lenne mint B és a vele kapcsolatos történések, amiről iszonyat keveset tudok de amit tudok az is kikészít. Tudom már megkaptam semmi közöm hozzá, nem mintha meg akartam volna neki mondani hogy mégis WTF?? Egyszerűen nem hagy nyugodni, de annyira hogy ezen kattogok egész hétvégén nemtudtam aludni se normálisan, ha el is tudom magam foglalni vmivel az is csak fél óráig óráig tart. Idegesít minden egyes mondata amit mondott, szarul esik, utálom érte és még találkozni sem tudunk. Aztán gondoltam feldob egy kis buli, amit barátok szerveztek a közelövőben, de ez is végül annyit tolódott h már nem is fogok tudni elmenni mert bnőmmel megyünk Balcsira, aztán egy hetet itthon leszek utána meg Horvát. És kibaszottul remélem h el fogom tudni felejteni ezeket a dolgokat akkorra, mert jelen pillanatban úgy kivagyok h minden faszság miatt sírógörcsöt kapok. Ennek tetejébe ma jól lefejeltem még az egyik polc sarkát is, de úgy hogy seb is maradt pupli is szépíti a homlokom, de még azon se lepődtem volna meg ha agyrázkódást kapok. Úgyhogy fasza kis nap volt. Egyetlen örömöm ma csigamentési akcióval egybekötött 12 percig nyúló futásom volt. Amin elcsodálkoztam hogy 12 percet futottam de bírtam volna tovább is simán, csak már nagyon untam h a kertbe futkározom körbe körbe...bnőm meg irigykedik h én bezzeg tök jó formába leszek horvátra ő meg nem. Igazából nem is amiatt csinálom ezt a sok testedzést h jól mutassak a tengerparton..kicsit más oka van....
HJaaa hétvégén olvastam hogy Amerikában nagyon várták már a szombat?..vagy péntek este 6 órát mert valamelyik próféta mgjövendölte hogy akkor ragadja el Isten a hívőket majd októberben jön el majd a világvége. És hogy csomó ember ezért képes volt kilépni a munkahelyéről és lezárni a kis életét úgy hogy várta h este 6-tól hopp, már nem lesz többé mert Isten magához veszi őt. Ehh Hihetetlen mik vannak.
Amúgy meg nem tudom hogy a mostanába zajló lelki gondok miatt-e vagy sem, de ezek a Dr. House részek nagyon megfogtak amik most mentek Amerikában. Sok a dráma benne, leginkább az utóbbi két részben és annyira át tudom érezni meg bele tudom élni magam..pedig nem olyan témáról van szó ami az én ügyeimmel kapcsolatos mégis nyomot hagy bennem, de nem mesélek nincs helye spoilernek itt és most.